Jogtörténeti jelentőségű jogértelmezés várható egy osztrák aszfaltkeverő üzem ügyében, ez ugyanis az uniós fúziókontroll szabályait érintő első előzetes döntéshozatali eljárás. A kérdés, hogy az uniós fúziókontroll-rendelet hatálya alá tartozik-e az a tranzakció, miszerint az üzem jelenlegi kizárólagos tulajdonosa a tulajdonrészének 50 %-át átengedné az új tulajdonos számára, és az üzem működtetésére közös vállalatot hoznának létre, úgy, hogy az üzem jelenleg is és a jövőben is szinte kizárólag a tulajdonosai számára végez tevékenységet. Kokott főtanácsnok április 27-én közzétett indítványában olyan jogértelmezést javasolt a Bíróságnak, miszerint az alapügybeli tranzakció nem minősül a fúziókontroll rendelet hatálya alá tartozó összefonódásnak, ugyanis - tekintettel arra, hogy az érintett üzemnek nincs önálló, az anyavállalataitól független piaci jelenléte - nem érinti a piac szerkezetét. A főtanácsnok jogértelmezése szerint tehát a piac szerkezetét érintő összefonódások az ex-ante ellenőrzést biztosító fúziókontroll hatálya alá tartoznak, míg az alapügybelihez hasonló tranzakció a vállalkozások versenypiaci magatartásának ex-post ellenőrzését biztosító szabályok keretében ellenőrizhetők.

Március 1-jei ítéleteiben a Törvényszék valószínűleg új fejezetet nyitott az Altmark feltételek, azaz az állami támogatásnak nem minősülő közszolgáltatási kompenzációk jogértelmezési gyakorlatával kapcsolatban, amikor jogszerűnek minősítette a Bizottság azon értékelését, amely a közszolgáltatás meghatározásában elkövetett nyilvánvaló értékelési hibának minősítette, hogy Franciaország közszolgáltatási szerződés keretében kívánta biztosítani a kontinentális Franciaország és Korzika között a nyári turisztikai szezonban megnövekedett forgalom kiszolgálását, miközben egy közeli másik kikötőből piaci alapon is indultak kompjáratok, amelyek e keresletet kielégítették. Az ítéletből az következne, hogy a közszolgáltatáskénti meghatározás előfeltétele a kínálat elégtelensége (piaci kudarc). Ugyanakkor egy január közepi ítéletében a Törvényszék ezzel éppen ellentétesen foglalt állást – igaz, akkor is a Bizottság határozatát hagyta jóvá, csak éppen aszerint a közszolgáltatáskénti szabályozásnak nem volt előfeltétele a piaci kudarc. Az első Altmark feltétel értelmezésével kapcsolatos bírósági jogértelmezési gyakorlat így bizonytalanná vált – véleményünk szerint azzal, hogy e feltétel által támasztott követelmények attól függően változnak, hogy a Bizottság a vitatott határozatában éppen melyik álláspontot képviselte.

Március 7-i ítéletében a Törvényszék megsemmisítette azt a bizottsági határozatot, amelyben a Bizottság megtiltotta a UPS számára a közvetlen versenytárs TNT felvásárlását. A megsemmisítés jogalapja az volt, hogy a Bizottság megsértette a UPS védelemhez való jogát, amikor nem közölte a vállalattal a tervezett összefonódásnak az árakra gyakorolt hatására vonatkozó végleges becsléseket. Részben ugyanis ezen becslések alapján értékelte a Bizottság, hogy a tervezett felvásárlás hány tagállamban járhat a verseny jelentős korlátozásával, és amikor az eljárás során ezekre a becslésekre a UPS reagálhatott, rögtön 29-ről 15-re csökkent a potenciális versenykorlátozással érintett tagállamok száma. Izgalmas kérdés, hogy amennyiben a megismételt eljárásban a UPS reagálhat a módosított becslésre, járhat-e az olyan hatással, hogy a Bizottság mégis engedélyezi az összefonódást. 

 

 

Némiképp meglepő főtanácsnoki indítvány született a tárgyhónapban egy lengyel, kapcsolt villamos energia termelést támogató intézkedéssel összefüggő jogvitában, melyben a főtanácsnok azt javasolta, hogy ne minősüljön állami forrásból finanszírozottnak az olyan támogatás, melyet egy többségi állami tulajdonban álló villamos energia kereskedő vállalat kénytelen a saját forrásaiból finanszírozni. A jogvita alapjául szolgáló lengyel szabályozás sajátos és érdekes volt: kötelező 15 %-os kapcsolt forgalmazási részarányt írt elő minden villamos energia kereskedőnek, miközben a beszerzendő kapcsolt villamos energia árát és az adásvétel egyéb részleteit nem szabályozta, a végfelhasználói tarifák rögzítésével azonban kizárta, hogy a kereskedők a túl drágán beszerzett kapcsolt villamos energia teljes költségét a fogyasztókra háríthassák. A lengyel szabályozás valóban jobban hasonlít a híres PreussenElektra ügyben elbírált tényálláshoz, mint az azóta született jogértelmezések alapügyeinek többsége, mégis furcsa, hogy a főtanácsnok egyáltalán nem tárgyalta azt a kérdést, hogy jelen ügyben a finanszírozás forrásai végső soron a tagállami hatóságok irányítása alatt álltak.

2016. november 30-i ítéletében az EU Bírósága elutasította a Bizottság fellebbezését, és ezzel a Törvényszék megismételt eljárásban hozott ítélete (2015. július 2-i Franciaország és Orange kontra Bizottság ítélet, T-425/04RENV, EU:T:2015:450)  véglegessé vált, azaz, a Bizottság állami támogatást megállapító határozata (végleg) megsemmisült. A perben vitatott intézkedés meglehetősen rendhagyó volt: a France Télécom (jelenleg Orange) 2002-ben jelentősen eladósodott és fizetési nehézségeknek nézett elébe, azonban az állami tulajdonos több nyilatkozattal megnyugtatta a hitelminősítőket és a tőkepiacot. Így végül - egy, a cég rendelkezésére bocsátott, de soha végre nem hajtott részvényesi kölcsön nyugtató hatásának köszönhetően - a cég kedvező feltételekkel tudott forrásokat bevonni a piacról és ezzel a helyzete rendeződött. A szokatlan állami támogatással kapcsolatos bizottsági határozatot a Törvényszék 2010-ben egyszer már megsemmisítette, azonban ítéletét a Bíróság hatályon kívül helyezte, a mostani fellebbezés tehát már a megismételt eljárás ítéletét támadta. Az első körben az EU Bíróságok azt tisztázták, hogy mik a feltételei annak, hogy egyetlen intézkedésnek minősíthessen a Bizottság több lépésben nyújtott támogatást, a második kör meghatározó kérdése pedig a piacgazdasági magánbefektető elv alkalmazása volt.